CSALÁD-GYERMEK FOTÓZÁS

 

 

Az első egy évben még nem érdemes az ünnepnapokhoz, születésnaphoz, névnaphoz kötni a fotózások időpontját. Inkább a babák fejődési ritmusához érdemes igazodni, és ezáltal megőrizni a gyorsan változó csemeték életének kezdeti legfontosabb állomásait.

Az újszülött kort követően a legalkalmasabb időpontok a fényképezésre:

 

- Amikor már hosszan és szívesen felemeli a felsőtestét hason fekve. Ilyenkor már szívesen mosolyog vissza anyára, apára. Könnyen felkeltik a figyelmét az érdekes hangok, színes csörgő-zörgő játékok.

 

- Amikor hosszan képes önállóan ülni, ami egyben azt is jelenti, hogy felszabadulnak az apró kezecskék, és szívesen játszik már mindenféle játékokkal, amik gyakran megkacagtatják.

Ilyenkor már kézbe kerülhetnek olyan játékok kellékekként, mint a kis csörgők, építőkockák, kisautók, könyvecskék amiket szívesen nézeget. Érdemes kis kosárba, kasba, dömperre... ültetni, amiben szívesen csücsül, vagy éppen ki-be tud belőle mászkálni. Így könnyen egy helyben lehet tartani úgy, hogy közben jól is érzi magát. A buborékfújó, és a lufi is felkerül a legmókásabb játékok listájára.

 

Érdemes felírni egy papírra a kedvenc mondókáját, állathangját, ami meg szokta nevettetni, így könnyű puskázni, ha elfogynak az ötletek ;-)

 

- Amikor stabilan jár. Ekkor az előbb említettek mellett előkerülhetnek a húzható, tolható játékok, kismotorok is. Megható élmény megörökíteni az imbolygó puha babalépteket.

 

Nagyobb gyerekekről már bármikor tudunk jó kis sorozatokat készíteni. ;-)

 

Nagyon élénk, mozgékony, nehezen irányítható a gyermekem? Megoldható a fotózás?

 

Bár az óvodás korosztály, és sokszor még a kicsit idősebbek fotózása is néha lehetetlen küldetésnek tűnik a szülők számára, nincs miért aggódni! Ha a szülő nem stresszel rá a fotózásra, a gyerek is érzi, hogy biztonságban van. Minden gyerekkel meg lehet találni a közös hangot előbb-utóóbb és akkor pótolhatatlan őszinte-szép képek készülhetnek. Megcsillannak azok az igazi mosolyok, amiért mindig érdemes dolgoznom, és mivel elég, ha csak néhány pillanatra a megfelelő helyre tudom csábítani a kicsiket a képsorozat elkészül. A kedvenc képeim nagy része a szülők által "nehezen kezelhető"-nek mondott apróságokról készült. Velük aztán igazán jókat lehet bolondozni, garantáltan  nem lesznek unalmas képek. ;-)

 

Mi legyen a fotózás helyszíne?

 

Készülhetnek a képek a stúdiómban, vagy az otthonotokban, ebben az esetben viszem a fényeket, a közösen kiválasztott háttereket, kellékeket, kis sapikat, hajpántokat, kis szoknyácskákat. Azonban véleményem szerint sokkal szebb képek készülhetnek a szabadban, a természetben, ha az idő megengedi. Valamint a nagyobb gyerekek is felszabadultabbak, önfeledtebben játszanak ha nincsenek olyan kis helyre "beszorítva" mint amit a benti körülmények megengednek. Szabadon szaladgálhatnak, labdázhatnak, motorozhatnak... én tudom követni őket hogy elkaphassam azt a pillanatot ami még évek múlva is mosolyt csal a család szemébe.

 

Mennyi ideig tart a fotózás?

 

2-3 órán át, leginkább attól függ, hogy hányan vannak a gyerekek, és milyen együttműködő hangulatban lesznek. :-)

 

Milyen fotó csomagot rendelhetek?

 

A legkisebb csomag, amit ajánlani szoktam 50 db képet tartalmaz digitálisan átadva teljes felbontásban, illetve internetre átméretezve is, szükség szerint retusálva, effektelve. Igény szerint kollázsokkal, zenés slideshow-val kiegészítve. Természetesen ennél kisebb-nagyobb csomagok is készülhetnek, megegyezésünk alapján.

Illetve minden évben többször, meghatározott napokon és tematikával (pl.:anyák napja, karácsony, húsvét) szoktak lenni minifotózások ezek általában 1 órás fotózást és 25 átadott képet tartalmaznak. Ezek az alkalmak a facebook oldalamon szoktak kihirdetésre kerülni.

 

Mikor vehetem át a képeket?

 

Általánosságban maximum két hetes határidővel tudom átadni a képeket. Ez persze függhet az elkészítendő képek mennyiségétől és a szezonális változásoktól.

 

 

Minden esetben érdemes több váltás színben, stílusban egymással harmonizáló ruhával készülni.

E-maiben vagy telefonon egyeztetjük a fotózás részleteit, az időpontot célszerű legalább 3-4 héttel a találkozásunk előtt pontosítani.

 

 

Bármilyen egyéb kérdés esetén kérlek keressetek meg a megadott elérhetőségek bármelyikén.

 

 

© 2023 by BABY LOVE. Proudly created with Wix.com

  • Facebook Grunge
  • Twitter Grunge